Nőtt a PSZÁF ismertsége, romlott a megítélése

Vágólapra másolva!
Számottevően, 48-ról 82 százalékra nőtt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ismertsége 2000 és 2003 között, ugyanakkor a felügyelet szakmai tevékenységének megítélése a 3,25-ös osztályzatról 3,08-ra romlott.
Vágólapra másolva!

A felmérést 1000 fős, országos reprezentatív mintán készítette a a Straketing Stratégiai és Marketing Kutató Tanácsadó Iroda. A megkérdezett felnőttek több mint háromnegyede áll kapcsolatban valamilyen bankkal, kétharmaduk pedig ügyfele valamelyik biztosítónak.

A PSZÁF nevének aktív ismerete (hová fordulna panaszával) évről-évre egyre nő, ami 2003-ban is folytatódott, hiszen csaknem a kétszeresére emelkedett (20,3 százalékos volt 2003-ban a 2000-es 1,1 százalék után) - derül ki PSZÁF honlapján közzétett felméréséből.

A felügyelet passzív ismertsége (hallott-e már a PSZÁF-ról) a korábbi évek lassú emelkedése után 2003-ban vált ugrásszerűvé. Ebben nagy szerepet játszott a PSZÁF és elnökének gyakori médiaszereplése és a K&H Equities brókerbotránya is.

A pénzügyi szervezetek rendszeres állami ellenőrzését a korábbi évekhez hasonlóan a lakosság túlnyomó többsége szükségesnek tartja, a válaszadók 96 százaléka. A rendszeres állami ellenőrzést szükségesnek tartók aránya az iskolai végzettség emelkedésével egyre nő.

A pénzügyi szervezetek rendszeres állami ellenőrzését 39 fő ellenezte. Egy részük szerint felesleges, mert a pénzügyi szervezetek úgyis azt csinálnak, amit akarnak, másik részük szerint azok állami ellenőrzés nélkül is jól működnek.

Egy 1-től 5-ig terjedő skála (5 = nagyon jó, 1 = nagyon rossz) segítségével azt is vizsgálták, hogy a pénzügyi szervezetek vezetői összességében milyennek találják a PSZÁF működési színvonalát. A pénzügyi szervezetek szakmai tevékenységének értékelése ebben az időszakban 2000-es 3,62 osztályzatról 3,79-re javult.