Hirtelen fordulattal gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A hazai fizetőeszköz közel egy forintot gyengült az euróhoz képest kedden délutánra. Napközben egy forinttal erősebben is állt a forint az euróval szemben a hétfői záráshoz képest, majd hirtelen fordulat következett be. A forint végül 33 bázisponttal gyengült a hétfő délutáni szinthez képest.
Vágólapra másolva!

A bankközi devizapiacon kedden délután 265,30/50 forinton jegyezték az eurót, míg hétfőn délután 264,35/264,65 forint között cserélt gazdát. A forint délután 6,01 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, a hétfői 6,33 százalékhoz képest. A nap nagy részében pozitív hangulatú üzletmenetről számoltak be a kereskedők, a meglehetősen nagy forgalom jórészt technikai ügyletekből származott. Délután 15 óra körül azonban meglepetésszerű forintgyengülés következett be, aminek okát a kereskedők nem tudták megnevezni.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

Az euró 263,50 és 265,50 forint között ingadozott, ami a forint szempontjából 5,97-6,68 százalékos mozgásnak felel meg a sáv erős oldalán. A piacon úgy vélik, hogy a 263,50 forintos árfolyam egyelőre kemény korlátnak számít, a forint rövid távon nem erősödik ez alá.

A dollár ismét gyengült a nemzetközi devizapiacokon is, a Budapesten délután jegyzett 212,00/20 forintos árfolyam több mint egy forintos esés a hétfő délutáni 213,30/60 forintos kurzushoz képest.

Az állampapír-piaci hozamszint délelőtt stagnált a másodpiacon, délután pedig 10-20 bázispontos hozamcsökkenés következett be. A forgalom alacsony volt, a kereskedők szerint a befektetők a devizapiaci tendenciákat figyelik. A három hónapos diszkont kincstárjegy délelőtti aukcióján a 20 milliárdos keretösszegre csaknem 52 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, ezért az Államadósság Kezelő Központ az értékesített mennyiséget 25 milliárdra emelte. Az aukciós átlaghozam 12,32 százalék volt a hétfői másodpiaci 12,06 százalékos referenciahozamhoz és az egy héttel korábbi 12,31 százalékos aukciós átlaghozamhoz képest.