Adóbevallás interneten

Vágólapra másolva!
Az interneten, elektronikus aláírással hitelesítve Magyarország háromezer legnagyobb adózója adhatja be bevallását február elsejétől, ehhez minden feltétel adott - jelentette be Király László György APEH-elnök.
Vágólapra másolva!

Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke ezt követően átadta az ezt lehetővé tevő első chipkártyát egy miskolci vállalkozónak. Az APEH elnöke elmondta, hogy az elektronikus adóbevallás egyszerű, biztonságos, gyors és zökkenőmentes lesz. Az adóhatóság mindent megtett annak érdekében, hogy a számítógépes adó-bevalláshoz csak az arra illetékesek férhessenek hozzá, mondta Király László György.

Adó/uzletinegyed/ado/index.htmlAz [origo] rovata

A háromezer legnagyobb magyar adózó az elkövetkező napokban részletes tájékoztatást kap teendőiről, és ezt követően veheti át a névre szóló chipkártyáját, amely az adóhoz kapcsolódó minden információt tartalmaz, mondta az adóhivatal elnöke.

A háromezer legnagyobb adózó mintegy fele budapesti; Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kevesebb, mint száz ilyen adóalanyt értesített ki legújabb kezdeményezéséről az APEH - mondta Király László György.