Petíció a regisztrációs adó bevezetése ellen

Vágólapra másolva!
Mintegy 200 használtautó-kereskedő nevében a regisztrációs adó bevezetése elleni tiltakozó petíciót adták át csütörtökön Máté Dánielnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőosztály-vezetőjének.
Vágólapra másolva!

Fojt Attila, a Rekord Kft. ügyvezető igazgatójának elmondása szerint, a használtautó-kereskedők azt kérik a Pénzügyminisztérium vezetésétől, hogy a regisztrációs adó bevezetéséről szóló törvény február 1-jei hatályba lépését az eredetileg tervezett május 1-jére módosítsák, és ha már megfizették az autó után a fogyasztási adót, akkor ne kelljen regisztrációs adót is fizetni. Véleményük szerint ha a törvényt változatlan módon vezetik be, nem fog teljesülni az ez évre kitűzött 61,3 milliárd forintos regisztrációs adóbevétel. Számításaik alapján a várható adóbevétel 40-42 milliárd forintra fog csökkeni, így a hiány a tervezet és a teljesülés között elérheti áfával együtt a 25-27 milliárd forintot.

Az adóbevétel csökkenésének egyik oka, hogy a környezetvédelmi előírások ez évtől szigorodtak és az úgynevezett Euro 3-as környezetvédelmi besorolású járművek hozhatók be külkereskedelmi forgalomban. Ezek a gépkocsik jelentős része 2002. január 1-je után gyártott, míg kisebbik hányada 1999-2001. között előállított. Az eddigi 1996-os évjárat-korlátozással szemben ezek a fiatalabb járművek sok esetben többszörös tőkebefektetést igényelnek a használtautó-importőrtől, emiatt a behozott darabszám látványosan csökkeni fog, mint ahogy csökkent már 2003-ban is az évjárat-korlátozás bevezetésével.

A Pénzügyminisztériumban átnézik a kereskedők által benyújtott petíció számításait, és ha azokat indokoltnak tartja, akkor elképzelhető, hogy egyeztetést kezdeményeznek az illetékes szaktárcákkal, elsősorban a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, továbbá a Közlekedési Főfelügyelettel - idézte Máté Dániel szavait Bakó Zoltán használtautó-kereskedő.

Februártól regisztrációs adó a külföldi autók után/uzletinegyed/ado/20030923regisztracios.html