Irakban zuhan a dollár, krízis kezd kialakulni

Vágólapra másolva!
Sosem látott mélyrepülésbe kezdett a dollár az iraki dinárral szemben Bagdadban: az amerikai fizetőeszköz értéke két nap alatt 60 százalékára csökkent, és zuhanása miatt szinte megbénult a kereskedelem az iraki fővárosban. A háború után újjáéledt vállalkozások zöme dollárra alapozta működését, és ha a mostani tendencia folytatódik a kis-, és középvállalkozások bezárhatják a kapukat, ez pedig tragikusan érintené az egyébként is a léthatáron tengődő, javarészt egy fizetésből élő családokat.
Vágólapra másolva!

Míg korábban egy dollárért 1650 dinárt adtak a pénzváltók, mostanra egy dollár már csak 1000 dinárt ér. Az üzletek egy része csütörtökön nem nyitott ki, más kereskedelmi egységekben pedig nem fogadják el a dollárt, jelentette Peremiczky Attila újságíró az iraki fővárosból. Alig egy nap alatt több pénzt vesztettem, mint a háború óta összesen, mondta egy telekommunikációs cég tulajdonosa. Május óta gyakorlatilag mindenki dollárban fizet, dollárban állapították meg az árakat. Most azonban, hogy a fizetések szinte egyik óráról a másikra elértéktelenedtek, vissza kell hogy térjünk az iraki dinárhoz, ez azonban kedvezőtlenül érinti korábbi, fizetőképes vásárlóinkat, akik az iraki amerikai közigazgatástól dollárban kapják fizetésüket, mondta a cégtulajdonos.

A dollár elértéktelenedését eddig sem az Irakot jelenleg irányító amerikai hatóság, sem az iraki pénzügyminisztérium nem kommentálta. Egyes üzleti körökből származó információk szerint a dollár árfolyamesését az okozta, hogy egyes közel-keleti bankok nagy méretű dinárfelvásárlásba kezdtek. Egyelőre még csak sejteni sem lehet, hogy mikor stabilizálódhat a helyzet, szkeptikus vélemények szerint azonban a dollár a következő napokban akár szeptemberi értékének negyedére is zuhanhat.

A Normális körülmények között kétnaponta váltottam iraki dinárra a bevételt. Most óránként kell figyelnem az árfolyamot, hiszen mind a helyi alkalmazottak fizetését, mind pedig a járulékos költségeket iraki dinárban fizetjük, s amíg egy alkalmazottunk fizetése szeptemberben csupán 50 dollár volt (akkor ez közel egymillió iraki dinár volt), addig mára szinte egyik napról a másikra 100 dollárra emelkedett.

A dollár mélyrepülése tragikus helyzetbe hozhatja azokat is, akik járandóságukat az amerikai hatóságtól vagy valamely dollár elszámolású segélyszervezettől kapják. Így válságossá vált azoknak a családoknak élete is, amelyekben a családfenntartó a Szaddam-rezsim idején hivatásos katonaként, viszonylag jó életkörülményeket tudott teremteni.

A háború után 60 dollárban állapították meg a járandóságunkat. Ez az összeg akkor valamivel több mint 110 ezer iraki dinárnak felelt meg - mondta Szamer Musztafa százados. - Négy gyermekem van. Hatan élünk egy fizetésből. A ház, amelyben lakunk 55 ezer dinár havonta. Ha a napokban megkapom a fizetésemet, 5000 dinárunk marad egy teljes hónapra. Munka az ígéretek ellenére nincs, a lakbért fizetni kell, különben az utcára kerülünk, mondta a százados.

A civil szféra tragikus anyagi helyzete eddig sem volt ismeretlen Irakban. Arra azonban senki nem számított, hogy a hivatalos szervekkel együttműködő, az iraki rekonstrukcióban szerepet vállaló cégek is katasztrofális helyzetbe kerülhetnek. A korábbi tendereknél következetesen dollárt használtunk a pénzforgalomban, mondta el ki Halil Suker jordániai üzletember, a szövetségesek ideiglenes közigazgatásával együttműködő Jordanian Peacebridge tulajdonos igazgatója. A teljes költségvetés dollárban készült minden projekt esetében, s csak bizonyos járulékos költségeket kalkuláltunk dinárban. Ilyen költség a helyi alkalmazottak munkabére és egyéb járulékaik.

Nos, ha akkor egy tolmács fizetését havi 120 ezer dinárban - azaz mintegy 60 dollárban állapítottuk meg - az mára közel a duplájára emelkedett. Ha ez a tendencia folytatódik, a projektek jelentős része finanszírozási problémák miatt leáll, s a következmények beláthatatlanok, mondta az üzletember.