Ezermilliárd forint a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
2003 első tizenegy hónapjában a becsült külkereskedelmi forgalom hiánya mintegy ezer milliárd forintot tett ki, ez 350 milliárd forint mérlegromlás az előző év azonos időszakához képest - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

A külkereskedelmi áruforgalom euróban mért becsült hiánya 3,991 milliárd eurót tett ki tavaly januártól novemberig. Tavaly az első kilenc hónapban a kivitel értéke 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A behozatal első félévben is tapasztalt növekedése a második félévben tovább fokozódott, és összességében 9 százalékos forgalombővülést mutatott.

Ebben az időszakban a becsült adatokkal kiegészített kivitel 8740 milliárd forintot, a behozatal 9750 milliárd forintot tett ki. Az első tízhavi árindexek felhasználásával számított volumenindexek a kivitel 8, míg az import 11 százalékos növekedését jelzik a megelőző év első tizenegy hónapjához képest.

A forint árfolyama a kiemelt devizákhoz képest összességében változatlan maradt, amelyen belül a forgalomban meghatározó súllyal rendelkező euróhoz viszonyítva 3,5 százalékkal gyengült, a dollárhoz képest viszont 14 százalékkal erősödött.

KSHhttp://www.ksh.hu

Szeptember és november között a bázishatás megszűnése és a kedvezőbbé váló világgazdasági környezet által megélénkülő külpiaci kereslet együttes hatásaként a kivitel folyamatosan bővült, s a növekedés üteme az utolsó két hónapban kismértékben már meghaladta a behozatalét. Az exportbővülést a gépipari termékek növekvő kivitele alapozta meg. Az utolsó hónapokban az export értéke havi átlagban meghaladta a 900 milliárd forintot, az importé pedig 1000 milliárd forint körül alakult.

A KSH adatai szerint a több mint 60 százalékos részesedéssel bíró gépek és szállítóeszközök kivitele folyó áron 9 százalékkal nőtt. Az árufőcsoportok közül kizárólag a feldolgozott termékek exportja volt alacsonyabb az előző évinél, amely döntően a videojáték-export megszűnésére vezethető vissza.

A behozatal minden árufőcsoportban növekedett. Az import több mint felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalma 8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, melyen belül a személygépkocsik forgalma több mint negyedével nőtt az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozott termékek behozatala 9 százalékkal növekedett, amelyen belül a jelentős részaránnyal bíró gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek forgalma közel negyedével bővült.