Harmadával csökkent a közbeszerzések értéke

Vágólapra másolva!
Tavaly 3367 közbeszerzési eljárásban 559 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés, az eljárások száma 11 százalékkal, a közbeszerzések értéke pedig 31 százalékkal volt kevesebb, mint 2002-ben.
Vágólapra másolva!

Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón szerdán elmondta: az összérték és a darabszám csökkenésének oka, hogy a 2002. év a választások és a közbeszerzési törvény kiterjesztése, az autópálya-tenderek meghirdetése miatt különösen erős volt, emellett tavaly a kormány takarékossági intézkedései miatt csökkent a központi költségvetési szervek beruházásra, illetve áruvásárlásra fordítható kerete.

Az elnök szerint 2004-ben a közbeszerzések értéke elérheti a 0,8-1 ezermilliárd forintot, amihez hozzájárul a május elseje után kinyíló és megélénkülő közbeszerzési piac, továbbá a múlt év végén kiírt és erre az évre áthúzódó autópálya-tenderek mintegy 200 milliárd forintos értéke.