A lakosság fele szerint romlott a gazdasági helyzet

Vágólapra másolva!
A negyedik negyedévben 0,4 százalékponttal 41,3 százalékra nőtt lakossági konjunktúra-index értéke az előző negyedévhez és 4,1 százalékponttal az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Ecostat legújabb felméréséből. A háztartások pénzügyi helyzetük javulására számítanak a következő egy évben, pesszimistábbak ugyanakkor a jövő évi munkanélküliség megítélésében. A megkérdezettek fele szerint romlott az ország gazdasági helyzete az elmúlt 12 hónapban. 
Vágólapra másolva!

Az Ecostat decemberi felmérése szerint a bizalmi index részmutatóinak többsége lényegében változatlan, a háztartások anyagi helyzetének, az ország gazdasági állapotának és az inflációnak a következő egy évre becsült mutatója 0,9-1,7 százalékponttal tér el az elmúlt negyedévitől.

A megkérdezettek 58 százaléka anyagi helyzetét közepesnek, egyötöde rossznak, s további 4 százaléka nagyon rossznak ítéli, jónak tartja 18 százalék, nagyon jónak pedig mindössze 1 százalék. A válaszok megoszlása az elmúlt évben alig változott.

A lakosság 43 százaléka nem érez változást háztartásának pénzügyi helyzetében az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva. 15 százalékuk számolt be javulásról, és közöttük is csak 1 százalék jelentős mértékűről. Ezzel szemben a családok bő négytizedének romlott az anyagi helyzete, közülük 12 százalék jelentős mértékű lecsúszásról számolt be.

A megkérdezettek fele úgy látja, romlott az ország gazdasági helyzete az elmúlt 12 hónapban, 31 százalékuk kisebb, 20 százalékuk viszont jelentős mértékű negatív változásról számolt be. Javulást összesen 14 százalék vél felfedezni az ország helyzetében, többnyire ők is csak kismértékűt. Háromtizedük úgy látja, nem történt említésre méltó változás Magyarország gazdasági helyzetében.

A munkanélküliségi ráta alakulásáról szóló becslések a gazdasági félelmek erősödését tükrözik. A válaszadók fele növekvő mértékű munkanélküliségre számít, míg csökkenésre csak 17 százalékuk.

A felmérés szerint jelenleg a lakosság hattizede számít arra, hogy a következő 12 hónapban nagyobb mértékű lesz a pénzromlás, mint az elmúlt évben. A családok 24 százaléka véli úgy, nem csökken a fogyasztói árak növekedésének üteme, de nem is fog nőni az infláció. Alacsonyabb áremelkedésre összesen 12 százalék gondol.

A háztartások 15 százaléka tervez hitelfelvételt

A háztartások abszolút többsége nem tud megtakarítani. A válaszadók fele állítja, hogy éppen csak megél jövedelméből. Minimális mértékű megtakarításra 26 százalékuknak nyílik lehetősége, míg jelentős megtakarítási potenciál mindössze 1 százalékra jellemző. A lakosság 15 százaléka tartalékait éli fel, és további 5 százalék már elindult az eladósodás útján.

A nagyobb kiadással járó tervek megvalósításához az ilyen terveket fontolgató háztartások egyötöde szándékozik hitelt felvenni. A hitelfelvételt tervezők aránya a magyar háztartásokra vetítve 15 százalék. Az összes potenciális hitelfelvevő 45 százaléka ház- vagy lakásfelújítás céljából szeretne kölcsönhöz jutni. 18 százalékuk személygépkocsi, 25 százalékuk tartós fogyasztási cikk vásárlásához venne fel hitelt, míg 14 százalékuk gyermek iskoláztatására használná fel a pénzt.