Közel 7 százalékkal bővült az orosz gazdaság

Vágólapra másolva!
Az orosz gazdaság 6,9 százalékkal növekedett az év első kilenc hónapjában a tavalyi első kilenc hónaphoz képest - közölte az orosz gazdasági minisztérium kedden. A kormány egész évre 6,9-7,1 százaléknyi GDP-növekedést vár a tavalyi 7,3 százalék után.
Vágólapra másolva!

Az idei első félévi 7,4 százalékos ütemről a második félévben 6,5 százalékosra vagy az alá is lassulhat az orosz gazdaság növekedése - mondta szeptember végén Andrej Saronov helyettes gazdaságfejlesztési miniszter. Az ütem lassulását elsősorban azzal indokolta, hogy az ipar már visszafogott a korábbi tempójából, és a beruházásoknál is lassulás figyelhető meg.

Gyorsul az orosz gazdasági növekedés/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20041004gyorsul.html

Az orosz kormány legutóbb augusztus elején módosította előrejelzését a gazdaság idei növekedésére, 6,9-7,1 százalékra az addigi 6,7 százalékos becslésről. A korábbi becslést az olaj árának második félévben várt csökkenésére alapozták, azonban mind valószínűbb, hogy az olaj ára szilárd marad.

Vlagyimir Putyin államfő május végén meghirdetett céljának megvalósításához - tíz éven belül a GDP megkétszerezéséhez - a gazdaságnak évente tartósan 7,2-7,3 százalékkal kellene növekednie, ám a gazdasági minisztérium módosított előrejelzése szerint a GDP várhatóan csak szerényebb ütemben, évi 5,9-6,1 százalékkal fog bővülni 2005-2007-ben, ha a piaci körülmények kedvezően alakulnak. A Világbank elemzése szerint Putyin céljának megvalósításához az orosz gazdaságnak enyhítenie kell függését az olaj- és a földgáztermeléstől.

Jövőre lassul az olajtermelés növekedése

Kína és Japán verseng az orosz olajért/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20041014azolajkerdes.html

Jövőre jelentősen lassul az orosz olajtermelés növekedése, mert az elmúlt évek gyors növelését nem lehet tovább folytatni - közölte az orosz állami Transznyeft vezetékmonopólium főnöke, Szemjon Vainstok kedden.

Az orosz olajtársaságok már az idei első kilenc hónapban is 14 millió tonnával kevesebbet termeltek az általuk tervezettnél. Vagyis a növekedés üteme gyorsan csökken - mondta Vainstok moszkvai sajtóértekezletén.

Oroszország tavaly 11 százalékkal 421 millió tonnára növelte olajtemelését, és idén várhatóan további 7 százalékkal 450 millió tonnára nő a kitermelés. A szeptemberi, napi 9,42 millió hordós termelés újabb rekord volt a Szovjetunió megszűnése óta.