Hétfőn nem változott az alapkamat

Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács hétfői ülésén úgy döntött, hogy változatlanul hagyja a 12,5 százalékos alapkamatot - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Vágólapra másolva!

A testület pénteki rendkívüli ülésén 300 bázispontos kamatemelésről határozott, azonnali hatállyal 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelte az alapkamatot és ezzel az irányadó kéthetes betéti kamatot.

A 3 százalékpontos kamatemelést követő rövid időszakot értékelve a piaci reakció kedvező: a három-tizenöt éves futamidejű államkötvények hozamai 10-50 bázisponttal csökkentek, a forint pedig erősödött.

A forint az elmúlt napokban azután kezdett el gyengülni, hogy külföldi befektetők jelentős mennyiségben adtak el magyar állampapírokat a másodpiacon, és az állampapírok hozama gyorsan emelkedésnek indult.

Az euró árfolyama az elmúlt hetet megelőzően 257 forint körül alakult. Az állampapír-piaci fejlemények következtében az uniós közös valuta ára 260 forintra nőtt a hét elején, majd a forint stabilan kilépett abból a sávból, melyet az MNB szükségesnek tart a 2005-ös 4 százalékos inflációs céljának elérése érdekében. Ez a sáv a 250-260 forint/euró árfolyam között van.

A múlt héten gyorsan gyengült a forint, pénteken, a Monetáris Tanács döntésének nyilvánosságra hozatala előtt az euró ára elérte a 269 forintot. A 300 bázispontos kamatemelést követően a nap végére az euró árfolyama 263 forintra, hétfőn pedig dél körül 261-262 forintra mérséklődött.