GKI: javuló konjunktúra, romló külső egyensúly

Vágólapra másolva!
Lassan, de javul a konjunktúra, s ezzel az ipar és az export teljesítménye, azonban a külső egyensúly jelentősen romlik, az infláció emelkedik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

A GKI-nak az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az ipari termelés csaknem fél éve hónapról hónapra gyorsul (szeptemberben a növekedés 9 százalékos volt), s rendelésállománya is kedvező. Az első kilenc hónapban az ipari export közel 8 százalékkal, belföldi értékesítése fél százalékkal emelkedett.

A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma, a szobakihasználtság és a szállásdíj-bevétel egyaránt csökkent, ezen belül azonban a belföldieké növekedett. A gyors jövedelem-gyarapodás nyomán erőteljesen bővül a kiskereskedelmi forgalom. Az új gépjárműeladások növekedési üteme mintegy másfélszerese a kiskereskedelmének. Idén háromnegyed év alatt 15400 új lakást vettek használatba, 2 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, de az építési engedélyek száma jelentősen tovább nőtt.

A kivitel gyorsabban nőtt mint a behozatal

A kivitel a nyári hónapoktól élénkül, az import azonban gyorsabban emelkedik az exportnál. Egyaránt nő a fogyasztási és a beruházási célú, valamint az energia-behozatal. Az üzleti szektor beruházásainak élénkülése kedvező jelenség. A folyó fizetési mérleg az áruforgalminál is kissé nagyobb mértékben romlik, a deficit várhatóan meghaladja a GDP 6 százalékát. A beáramló működőtőke a privatizációs bevételek következtében lényegesen magasabb lesz a tavalyinál, kiugró lesz azonban a tőkeexport is. Az ország nettó külföldi adóssága emelkedik.

Az infláció nyár óta, ha a korábban feltételezettnél lassabban is, de ismét emelkedik. Az elmúlt három évben elhalasztott központi árnövelések (leginkább az energiaszektorban, a közlekedésben és más közszolgáltatásoknál), a gyors béremelés, a költségvetési túlköltés és a forint leértékelődése árszintnövelő folyamatokat indított be. Az éves átlagos fogyasztói árindex idén 4,6 százalék körül alakul, de az év végén az infláció ennél magasabb, kb. 5,2 százalék lesz, s tovább emelkedik.