Szeptemberben csökkentek az ipari termelői árak

Vágólapra másolva!
Idén szeptemberben az ipari termelői árak 0,5 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest. Az árcsökkenés a belföldi értékesítési árak 0,4 százalékos növekedésének és a forintban mért exportértékesítési árak 1,2 százalékos esésének eredőjeként következett be. Utóbbiak alakulására elsősorban -hasonlóan az április-május hónapokban lezajlott folyamathoz - ez alkalommal is a forint árfolyamváltozása hatott - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

2002 szeptemberéhez képest 12 hónap alatt az ipari termelőiár-színvonal 3,2 százalékkal lett magasabb, ezen belül a belföldi értékesítéseknél 5,4 százalékos, az exportnál 1,4 százalékos volt az áremelkedés. Az év első 9 hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva az árnövekedés 1,5 százalékot ért el, a belföldi értékesítési árak 4,3 százalékos emelkedése és az exportárak 0,8 százalékos csökkenése mellett.

A belföldi értékesítési árak augusztushoz viszonyított szeptemberi áralakulását a feldolgozóipari ágazatok ármozgása határozta meg. A legnagyobb árnövekedést a vegyi anyag és termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatokban mérte a KSH (1,7 illetve 1,2 százalék).

Közel 2 százalékkal mérséklődtek az árak a kőolaj-feldolgozásban, néhány ágazatban pedig az árak stagnálása volt figyelhető (fafeldolgozás, villamosgép- és műszer-, papírgyártás, valamint fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása). A többi ágazat egyhavi ármozgása szűk intervallumban (0,2-0,8 százalék) maradt.

A belföldi értékesítések 12 havi árváltozásában a legmagasabb érték továbbra is az energiaágazatot jellemzi: az éves árnövekedés itt az augusztusi energiaár-emelést követően kialakult mértékkel megegyező, azaz 14,7 százalék. A feldolgozóipari ágazatok átlagos árváltozása 3,1 százalék volt, ezt meghaladóan nőttek a belföldi értékesítés termelői árai a vegyi anyagok gyártásában (5,2 százalék). A bőrtermék, lábbeli gyártása, az élelmiszerek, ital, dohány, az építőipari anyagokat reprezentáló nemfém ásványi termékek gyártása, a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása, továbbá a villamosgép- és műszergyártás ágazatokban 3-4 százalék körüli árnövekedés realizálódott az előző év szeptemberéhez képest.

A többi feldolgozóipari ágazatban az áremelkedés 0,1-2,9 százalék közötti volt. Az év első 9 hónapjában a belföldi értékesítések árszínvonala 4,3 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakában. Ezen belül kétszer ilyen gyorsan növekedtek a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás árai (8,8 százalék), míg a bányászatban 2,3 százalék, a feldolgozóipari ágazatokban pedig átlagosan 3,2 százalék volt az áremelkedés - közölte a KSH.

Gyorsult az ipari termelői árak növekedési üteme/uzletinegyed/makro/20030930gyorsult.html