Fellendülést várnak a cégvezetők

Vágólapra másolva!
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke a szeptemberivel megegyezően 54,9 százalék - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) pénteken, Üzleti Jelentések című kiadványában.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónaphoz hasonlóan a termelési index továbbra is jelentős, 60 százalékos növekedést mutat. Termelésnövekedést a minta vállalatainak 40 százaléka jelzett.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A tavaly december óta folyamatosan visszaesést jelző foglalkoztatási index a szeptemberi nagyobb ütemű csökkenés után októberben 48 százalékos volt, vagyis a vállalatok alkalmazotti létszáma várhatóan lassabb ütemben csökken.

A feldolgozóipari ágazatok közül októberben a vegyipar és a nem fém ásványi termékek ágazat teljesítménye volt a legjobb, és az ország régiói közül az észak-dunántúli térség fejlődése volt a legerőteljesebb.