Jobban fogy a külföldi sör

Vágólapra másolva!
Idén nem nő a hazai gyártású sörök forgalma Magyarországon, miközben a becslések szerint ebben az évben 250-300 ezer hektoliter import sör fogy a tavalyi 100 ezer hektoliter után.
Vágólapra másolva!

A sörimport növekedésének hátterében az áll, hogy Németországban bevezették a betétdíjat az úgynevezett "egyutas" csomagolóanyagokra, a fémdobozokra és a petpalackokra. Ezért a német gyártók a dobozos sörök előállítását csökkentették, ugyanakkor a megmaradó kapacitások egy részét nyomott árú exporttal még hasznosítják - mondta László Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének megbízott elnöke.

Magyarország északi szomszédainál jelentős, a hazai piacon nem eladható sörmennyiségek halmozódtak fel, amelyek egy részét Magyarországon adják el. Így a sörimport növekedése rendkívüli lesz - fogalmazott a szakember.

Az elnök szerint a magyar söripar növekedése idén elmarad a tavalyi 4 százaléktól, és jövőre is stagnálás, esetleg némi csökkenés várható. Ugyanakkor László Attila szerint az import sör mennyisége tovább emelkedhet a magyar piacon, és elérheti akár az 500 ezer hektolitert is.

A magyar termelés stagnálásának egyik oka, hogy hektoliterenként és alkoholfokonként a sör jövedéki adója 365 forintról 420 forintra nőtt. A magyar söripar az államkassza egyik legnagyobb befizetője, évente mintegy 45 milliárd forintnyi adót fizet be a büdzsébe. A szakember szerint a termelésre negatívan hat az is, hogy Magyarországon is szóba került az "egyutas" csomagolóanyagok kötelező betétdíjának bevezetése.