A gyógyszállókban több turista volt idén

Vágólapra másolva!
Az idei idegenforgalmi év egyik vesztese a Balaton régió, ahol az első nyolc hónapban a külföldi vendégéjszakák száma 12,6 százalékkal, a belföldi vendégéjszakáké pedig 4,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, a turisztikai tárca adatai szerint. A gyógyszállókban nőtt az idegenforgalom.
Vágólapra másolva!

2003 országos turisztikai eredményei változatosak, térségenként és vállalkozásonként más az összkép, mondta Pál Béla turisztikai államtitkár kedden, Tapolcán, a három balatoni megye kereskedelmi és iparkamarái által szervezett idegenforgalmi évértékelő tanácskozáson.

A turizmusnak árthatnak az áfakulcs-változások/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030728aturizmusnak.html

A vendégforgalom egyértelműen a gyógyszállókban nőtt, így a balatoni térséghez tartozó Hévízen például növekedés volt tapasztalható. 2004-ben a központi költségvetés több mint 14 milliárd forint turisztikai céltámogatást nyújt a pályázatok révén a fejlesztésekhez, amit az uniós források 6 milliárddal növelnek. A balatoniak ebből a 20 milliárd forintból elsősorban útfejlesztésekre és a szennyvíz- és csatornahálózat bővítésére kaphatnak majd támogatást, mondta az államtitkár.