Változatlan a jegybanki alapkamat

Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács 2003. október 20-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 9,50 százalékos szintjét - tette közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Vágólapra másolva!

A gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve a Monetáris Tanács külön figyelmet szentelt a forint múlt heti gyengülésének. A testület jelenleg nem lát a 2004-es inflációs kockázatok mérséklődésére utaló jeleket, ezért továbbra is a 250-260 Ft/eurós árfolyamsáv erősebb felében tartózkodó árfolyamot tart indokoltnak.

A jegybank és a kormány megállapodott a 2005. év végi inflációs cél értékéről. A cél illeszkedik a kormánynak az MNB által is támogatott - a közös valuta 2008-as bevezetését célzó - euró-stratégiájához, és egyben előrevetíti azt az inflációs célkövetelményt is, amelyet a stratégia sikere érdekében 2006-ban szükséges teljesíteni - áll a jegybank közleményében.