Enyhe forinterősödés a bankközi piacon

Vágólapra másolva!
A forint hétfőn délután négy óra körül 9,34 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 19 bázisponttal erősebben a péntek délutáni helyzeténél.
Vágólapra másolva!

Az eurót 255,90/256,10 forinton jegyezték, míg pénteken a hivatalos kereskedés végén 256,45/256,60 forinton állt a kurzus. A kereskedők szerint egész nap visszafogott forgalom volt a bankközi piacon. Ezt részben a Monetáris Tanács ülésére való várakozás indokolta, bár a piacot nem lepte meg, hogy a jegybank nem nyúlt a kamatokhoz.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

A külföldiek figyelmét továbbra is a zloty piaca kötötte le, ahol a lengyel valuta kurzusa ismét jelentősen ingadozott. A gyenge forgalom annak is köszönhető a kereskedők szerint, hogy a belföldi piaci szereplők közül sokan szabadságon vannak, a többnapos hétvégi ünnep miatt.

A nemzetközi piaci tendenciákat követve a dollár Budapesten is gyengült. Nyitáskor 219,70/95 forinton, délután 219,80/220,20 forinton állt az amerikai fizetőeszköz, csaknem három forinttal gyengébben a 223,70/90 forintos pénteki jegyzésnél.