Kuncze: abba kellene hagyni az ötletbörzét

Vágólapra másolva!
Célszerű lenne abbahagyni a nyilvánosság előtti ötletbörzét a költségvetéssel és az adótörvényekkel kapcsolatban - nyilatkozta Kuncze Gábor kedden. Az SZDSZ elnöke a szocialista Mandur László egy korábbi felvetésére reagált, amelyben egy új adókulcs bevezetését szorgalmazta.
Vágólapra másolva!

Mandur László szocialista politikus a tömegközlekedési normatíva forrásának előteremtése érdekében egy 40-42 százalékos - a legmagasabb jövedelműeket érintő -adókulcs bevezetését szorgalmazta kedden.

"Az SZDSZ továbbra sem támogatja újabb személyi jövedelemadó-kulcsok bevezetését, hanem kitart az MSZP-vel közösen elfogadott adótábla mellett" - szögezte le Kuncze Gábor, aki szólt arról is, hogy a költségvetéshez és az adótörvényekhez benyújtható módosító indítványokról egyeztetni fognak és megállapítják, melyek támogathatóak, melyek nem.

A szabad demokrata pártelnök szólt arról is, hogy az önkormányzatok problémáit - beleértve a tömegközlekedést - mindkét párt azonosan ítéli meg. Közlése szerint keresik a megoldást a jövő évi költségvetésben, és - mint mondta - bízik abban, hogy közösen támogatott módosító javaslat is születhet a jelenlegi költségvetési keretek között. Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ kezdeményezni fogja, hogy a 2005-ös szja-táblát már most fogadják el. "Ennek lényege az, hogy a középső kulcs 26 százalékról 24 -százalékra csökkenjen" - mondta az SZDSZ elnöke.