Budapest lemaradhat Prágától

Vágólapra másolva!
Egyre inkább a cseh főváros áll nyerésre a Prága-Budapest párharcban, amelyet a két főváros vív a közép-európai regionális központ szerepének megszerzéséért - állítja hétfőn a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
Vágólapra másolva!
A régióban Budapest a legdrágább/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030821aregioban.html

Az újság szerint a The Economist című londoni gazdasági hetilap, valamint az Accenture tanácsadó cég nemrégiben 315 jelentős nemzetközi társaság vezetőjétől kérdezte meg, hogy honnan szeretné irányítani cégét az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó régió országai közül. A megkérdezettek 41 százaléka Prágát választotta, míg Budapest és Varsó eredménye 30 százalék alatt maradt, írta a Mladá Fronta Dnes. Prága szerepét erősíti, hogy a vállalkozói körökben komoly tekintélynek örvendő Wall Street Journal nemrégiben nagyon kedvező és terjedelmes írást jelentetett meg a prágai vendéglőkben bekövetkezett konyhai forradalomról, a lap szerint.

Forrás: ORIGO
Prága belváros

Prágát nemzetközi kulturális és szórakoztató központként tartják számon, mindenki azt mondta, hogy a Hradzsin panorámája gyönyörű, és természetesen ez is sokat segít, mondta a lapnak a külföldi beruházásokat segítő Czechninvest igazgatója, Martin Jahn. Prágát választotta regionális székhelyéül nemrégiben a Pfizer gyógyszeripari óriás, a világ legnagyobb levél- és csomagküldő társasága, a DHL, valamint az amerikai Oracle számítógépes cég is, mondta az igazgató. Korábban az ilyen nevekért folytatott küzdelemben Prága rendszeresen alulmaradt Budapesttel szemben, Jahn szerint. Prága helyzetét erősíti az egyre jobb szolgáltatásokat nyújtó Ruzyne repülőtér is, amelyen az idén várhatóan hétmillió személy fordul meg, ami rekordot jelent, mondta Martin Jahn.

Csökkent Budapest idegenforgalma/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030807csokkent.html

Prága és Budapest párharca a regionális központ szerepéért továbbra is különösen azért igen szoros, mert a magyar kormány nagyon kedvező feltételeket teremt a külföldi befektetők számára, a cseh lap szerint. Budapesten van a Coca-Cola, a Procter and Gamble, a SABMiller és más óriáscégek központja is.

Külföldi menedzserek szerint Varsó nem fog beleszólni Prága és Budapest párharcába, mert a külföldiek számára nem olyan vonzó, és a varsói életstílus állítólag messze lemarad a prágai és a budapesti életforma mögött, írta a Mladá Fronta Dnes.