Kevés lesz a hazai krumpli

Vágólapra másolva!
A gazdáknál idén mintegy harmadával kevesebb krumpli termett, ezért a zsákos krumpli kilónkénti ára nyolcvan forint körül alakul. Szakértők szerint azonban sem hiányról, sem elszabaduló áraktól nem kell tartani, ugyanis jó minőségű és olcsó importkrumpli érkezhet Észak-Afrikából - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Három éve 650 ezer tonna burgonya termett, tavaly 600 ezer, az idén jó, ha meglesz a 450 ezer tonna, miközben a hazai fogyasztásra 600 ezer tonnára van szükség - mondta Adamovics Péter az Országos Burgonya Terméktanács ügyvezető alelnöke. A szakember szerint nem kell hiányra számítani, mert megváltoztak pazarló vásárlási szokásaink, és viszonylag olcsón lehet majd Észak-Afrikában burgonyát vásárolni, ha elfogyott a hazai.

Adamovics Péter beszámolt arról is, hogy az utóbbi években átalakultak a vásárlási szokások: egyre kevesebb városlakó veszi meg egyszerre, zsákszámra az egész télre elegendő burgonyát, így nem megy pocsékba - sokszor a fele a megvásároltnak - az el nem fogyasztott krumpli. Ezzel szemben növekszik a mosott, tisztított burgonyát vásárlók aránya. A terméktanács becslése szerint a friss fogyasztásra szánt - szaknyelven - asztali burgonya közel negyven százalékát így vásárolják. Az így kínált burgonya már eleget tesz az uniós elvárásoknak is, hiszen az egységcsomagok kísérőcédulái egyúttal eredetigazolásnak is megfelelnek.