Szerdán pályázhatnak a cégek az M7-es új szakaszára

Vágólapra másolva!
A négy versenyben maradt vállalat, illetve konzorcium szerdán adhatja be az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Ordacsehi közötti szakaszának építésére vonatkozó pályázatát a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-hez. A Napi Gazdaság információi szerint október 10-én várható eredményhirdetés, és a hónap végén megkötik a szerződést a győztessel.
Vágólapra másolva!

A 25,7 kilométeres pályaszakasz megépítésére a Strabag, a Vegyépszer, a Betonút-Hídépítő és az Egút-Debmút nyújthat be pályázatot. A gyors elbírálásra, és szerződéskötésre azért van szükség, hogy jó időjárás esetén a győztes pályázó még az idén elkezdhesse a földmunkálatokat.

A tervek szerint 2006 áprilisára készül el az új szakasz, amit a tetemes földmennyiség mozgatása mellett, a négy csomópont, és harminc híd megépítése is drágít.

A Nemzeti Autópálya Rt. idén további két beruházás indítását tervezi: az egyik budapesti körgyűrű M5-ös és a 4-es főút közötti szakaszára, valamint a Vecsés-Üllő elkerülő utakra, a másik pedig a Zamárdi és Balatonszárszó közötti 14 kilométeres szakasz építésére vonatkozik - írja a Napi Gazdaság.