Katasztrofális félévet zárt a zeneipar

Vágólapra másolva!
Újabb hat kiábrándító hónapot tudhat maga mögött a zenei világpiac: az eladások összértéke 10,9 százalékkal lett alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy 12,7 milliárd dollárra csökkentek az első félév bevételei. 2002-ben még 7,2 százalék volt a süllyedés mértéke.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) azonban erősebb második félévre számít, és az éves visszaesés mértékét 7-8 százalékra becsüli. "A nehezén túl vagyunk, már vannak jelei annak, hogyan fejleszthető az online modell" - nyilatkozta az IFPI elnöke, Jay Berman, aki szerint a leginkább drámai visszaesésre a világ legnagyobb zenei piacain - az Egyesült Államokban, Japánban, Franciaországban és Németországban - került sor. Az összbevétel csaknem 90 százalékát adó CD-eladások vesztesége 11,7 százalékos volt.

Ezek az adatok valószínűleg felgyorsítják a vezető társaságok közötti tárgyalásokat, mert három év visszaesés után elkerülhetetlen a költségek csökkentése. Az EMI Group, a világ harmadik legnagyobb zenei társasága, éppen a múlt héten jelentette be, hogy megbeszéléseket folytat az AOL Time Warner rögzített zenékkel foglalkozó üzletágának megvételéről; a vételár az ügylethez közel állók szerint több mint 1,5 milliárd dollár lehet.

Az AOL Time Warner-hez tartozó Warner Music szintén közös vállalat létrehozatalán fáradozik: ezt a rivális Bertelsmann zenei cégével, a BMG-vel hoznák létre. Ezek a tárgyalások azonban megfeneklettek, és a Bertelsmann most a Sony Musicot kerülgeti.