Vágólapra másolva!
Az EU-tagállamok hétfőn végleges formában is jóváhagyták a közös agrárpolitika (CAP) reformját, amely októberben már jogszabályi formát is ölt - közölte a magyar mezőgazdasági miniszter, miután Brüsszelben részt vett a szakminiszterek tanácsának ülésén.
Vágólapra másolva!
A közös agrárpolitika reformjának legfontosabb elemei/nagyvilag/20030627teljes.html

A mezőgazdasági termelőknek nyújtott EU-támogatásokat szinte teljesen új alapokra helyezi az agrárpolitika reformja. A farmerek, akiket a jelenlegi rendszer túltermelésre ösztönöz, a jövőben nagyrészt alanyi jogon juthatnak majd hozzá a közvetlen jövedelemtámogatásokhoz, és a piaci kereslet-kínálat törvényei alapján dönthetik el, hogy miből mennyit termeljenek. A reformok másik nagy vívmánya, hogy az 5 ezer euró feletti éves közvetlen jövedelemtámogatásban részesülő farmerektől elvont pénzeket vidékfejlesztésre csoportosítják majd át, de a tagállamok így is meglehetősen nagy szabadságot élveznek majd a források hasznosításában.

Németh Imre tájékoztatása szerint az Európai Bizottság hétfőn előterjesztette a közelmúltban elfogadott újabb reformjavaslatait, amelyek a cukor-, a dohány-, az olivaolaj-, valamint a gyapotszektorra vonatkoznak. Ezekről azonban érdemben nem vitáztak, hanem az októberi tanácsülésen térnek vissza rájuk.

A miniszter szerint Magyarországot leginkább a cukorszektor reformja érinti. A bizottság e területen - minden bizonnyal a probléma kényes volta miatt - három különböző mélységű javaslattal állt elő, amelyek az árak csökkentésétől kezdve a kvóták folyamatos mérséklésén keresztül a szektor teljes liberalizálásáig terjednek.