Szabad az út a kínai turistáknak

Vágólapra másolva!
A jelenlegi négyről hétre tervezik növelni és az eddigi egy helyett pedig öt célállomásra terjesztenék ki a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az 1993-ban, a két ország között megkötött légügyi egyezményt egy függelékkel egészítik ki, amelynek célja, hogy a két ország nemzeti légitársasága közösen kidolgozza a bővítés koncepcióját, és megkötik a szükséges megállapodásokat, mondta a szaktárca vezetője.

A második félévtől jöhetnek a kínai turisták/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030319amasodik.html

Augusztus 28-án írták alá Kínában azt a megállapodást, amely szerint Magyarország megkapta az úgynevezett államilag jóváhagyott célország státuszt. Ennek keretében az év végén, a jövő év elején már érkeznek szervezetten a kínai turista csoportok Magyarországra, mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turisztikáért felelős politikai államtitkára, Pál Béla.