Gyengült a forint a bankközi devizapiacon

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon pénteken 15 óra körül 6,25 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, ami 22 bázisponttal gyengébben a csütörtöki zárásnál. Az eurót 264,65/75 forinton jegyezték, szemben a 264,00/20 forintos előző napi zárással. A hétfőn megjelenő féléves költségvetési mérleg előzetes adatai tovább gyengíthetik a forint árfolyamát. Várakozások szerint a Monetáris Tanács hétfői soros ülésén nem nyúl a kamatokhoz.
Vágólapra másolva!

Pénteken is alacsony forgalomról számoltak be a kereskedők, a nap elején külföldi bankok vettek forintot, a nap második felében pedig egy magyarországi nagybank vásárolt eurót. A forint/euró árfolyam így kétszer is megjárta a 263,70 és 264,90 forint közötti sávot. A forint 6,18-6,59 százalék között ingadozott az árfolyamsáv erős oldalán.

A háború gyorsította az amerikai növekedést/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030731ahaboru.html

Folytatódott a dollár erősödése a nemzetközi piacokon, mivel általánossá kezd válni az a vélekedés, hogy közel a recesszió vége, és ősszel megindulhat a fellendülés az USA-ban. Pénteken délután 236,40/236,90 forinton jegyezték az amerikai valutát a csütörtök délutáni 233,90/234,00 forintos kurzushoz képest.

Hetek óta először zárt viszonylag nyugodt hetet a bankközi devizapiac - mondták a kereskedők: a forgalom ugyan nem volt magas, de az árfolyamok mozgása kevésbé volt hektikus, és a forint/euró kurzus sem süllyedt 269 forintig, mint az utóbbi hetekben. A leggyengébb forint/euró jegyzés a héten 264,50 forint közelében volt.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

A hétfőn megjelenő féléves költségvetési mérleg előzetes adatai tovább gyengíthetik a forint árfolyamát, amennyiben a hiány a vártnál nagyobb lesz. A Pénzügyminisztérium az éves deficitet a GDP 4,8 százalékára várja a korábbi 4,5 százalékos prognózissal szemben. A tartalékolási periódus első napján 9,10/20 forintra emelkedett az overnight kamat, a júliusi periódust 8,50/60 százalékos kamattal zárta a bankközi forintpiac. A forgalom elenyésző volt, a hosszabb lejáratokon 10-15 bázisponttal emelkedett a kamatszint.

A piacon arra számítanak, hogy a Monetáris Tanács hétfői soros ülésén nem nyúl a kamatokhoz. Egyes vélemények szerint legfeljebb szeptemberben változhat a jegybanki kamatszint. Az állampapírok másodpiacán is alacsony forgalommal zárták a hetet. A hozamszint minden lejáraton 10-15 bázisponttal emelkedett.