Nem tolonganak a régi lakáshitelekért

Vágólapra másolva!
A lakáshitelek állami támogatásának módosításáról szóló kormányrendelet múlt heti bejelentése óta alig változott a hiteligénylők száma a pénzintézeteknél, noha néhány napig még a régi feltételek mellett igényelhetők a kölcsönök. Néhány banknál ugyanakkor nőtt az ügyfelek száma - írja pénteki számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az új rendelet elsősorban a befektetési célú lakásvásárlásokat kívánja megszűntetni támogatott kölcsönből, illetve kizárja a családokon belüli fiktív ingatlanvásárlás lehetőségét is. A jelzálogalapú, használt lakásokhoz igényelhető kölcsönök felső határát 30 millió forintról 15 millióra csökkentették. Az új rendelet életbe lépéséig azonban még a régi feltételek mellett igényelhetők a kölcsönök, de banki szakemberek szerint a bejelentés óta nem nőtt a hitelkérelmezők száma.

Lakáshitel-keresőhttp://origo.eco.hu/bank/hitel/hitel.php

A Postabanknál nem változott érdemben az ügyfelek száma, és Ószabó Attila szóvivő szerint ennek az a döntő oka, hogy pénzintézet ügyfeleit nem érintik a szigorítások, mivel legtöbbjük 15 millió forintnál kisebb - főként 5-6 millió forintos - hitelt vesz fel.

Az Erste Banknál sem hozott lényeges változást a kormány döntése, a nagyobb érdeklődést a pénzintézet intenzív kampányának tulajdonítják.

Állami lakástámogatások/uzletinegyed/ingatlan/20010213lakastamogatasok3.html

A legnagyobb hazai pénzintézetnél, az OTP-nél sem érzékelik a rendelet hatásait, mivel itt január eleje óta folyamatosan nő az érdeklődés a bank lakáshitelei iránt - mondta a Népszabadságnak Emődi Annamária kommunikációs igazgató. Az OTP az év eleje óta a tavalyi év hasonló időszakához képest mintegy kétszeres értékben, összesen 30-40 milliárd forintnyi hitelt fogadott be.

A rendelet bejelentése óta az ügyfelek számának egyértelmű - 10-15 százalékos - növekedéséről számolt be ugyanakkor a Raiffeisen Bank, a pénzintézetnél ugyanis gyakrabban igényeltek 15 millió forintnál nagyobb hitelt az ügyfelek - írja a Népszabadság.