Kevesebbet fizetnek az uniós büdzsébe

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagállamai által a közös uniós kasszába fizetett összegek a 2003-ra szóló eredeti tervekhez képest lefelé módosultak, és változott a befizetések államok közötti megoszlása is - derül ki az Európai Unió honlapján közzétett adatokból. A változtatásra a csökkentett növekedési várakozások, illetve a Nagy-Britanniának járó kedvezmények módosítása miatt került sor.
Vágólapra másolva!

Michaele Schreyer, az uniós költségvetésért felelős biztos közölte, hogy a módosítások csak minimális változást jelentenek a tagországok számára, és a közös kiadásokra fordítható összegeket sem érintik lényegesen.

A költségvetés bevételi oldalának módosításában szerepel egy, a tavalyi évről áthúzódó többlet, valamint a saját források, illetve a brit kedvezmény újrakalkulált értéke. Az Európai Bizottság a költségvetés módosítását az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések miatt tartotta szükségesnek. A módosítások eredményeképpen az eredeti tervhez, és a korábbi módosító javaslathoz képest némileg megváltozott a tagállamok által befizetett összegek megoszlása.

A változtatásokra a mostani költségvetési évben befolyó vámkezelési illeték módosítása, a vártnál alacsonyabb 2002-es gazdasági növekedés, illetve az idei növekedésre vonatkozó csökkentett prognózisok miatt került sor. A javaslat módosítja a Nagy-Britanniának szóló kedvezményeket is.

A költségvetés módosítása azt eredményezi, hogy az unió teljes bevételei 365 millió euróval emelkednek, ugyanakkor a tervezettnél kisebb összeg - mintegy 88 milliárd 999 millió 396 ezer 121 euró - folyik be a tagországoktól.

Az EU tagországok által 2003-ban befizetendő összegek (euróban)

Tagállamok

Eredeti javaslat

Módosított hozzájárulások

A befizetések százalékos megoszlása

Belgium

3 666 955 348

3 536 652 868

3,97%

Dánia

2 016 942 481

1 910 979 242

2,15%

Németország

22 010 178 231

20 435 755 133

22,96%

Görögország

1 639 409 765

1 603 096 875

1,80%

Spanyolország

7 800 173 808

7 678 019 637

8,63%

Franciaország

16 576 518 208

15 906 483 003

17,87%

Írország

1 252 466 203

1 185 833 875

1,33%

Olaszország

13 606 499. 38

12 592 125 652

14,15%

Luxemburg

231 684 080

207 205 138

0,23%

Hollandia

5 741 874 717

5 147 506 832

5,78%

Ausztria

2 177 774 489

2 066 774 864

2,32%

Portugália

1 427 932 390

1 377 533 323

1,55%

Finnország

1 448 590 212

1 403 440 556

1,58%

Svédország

2 550 949 391

2 466 757 829

2,77%

Nagy-Britannia

13 517 628 203

11 481 231 294

12,90%

Összesen

95 665 576 864

88 999 396 121

100,00%



(Forrás: Európai Unió)