Brüsszel: a helyzet reménytelen

Vágólapra másolva!
A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert nem lepték meg az Európai Bizottság pénteken megküldött jelentésének minősítései, amelyek meglehetősen negatív képet festettek a közösségi támogatások fogadásához nélkülözhetetlen intézményrendszer megteremtéséről. Egyes illetékesek szerint, "a helyzet reménytelen".
Vágólapra másolva!

A Bruxinfonak nyilatkozó Németh Imre elmondása szerint, tavaly júliusban egy bizottsági tényfeltáró misszió alkalmával az egyik illetékes a következő szavakkal bíztatta: "Miniszter úr! A helyzet reménytelen, de azért próbálják meg". "Én viszont ma már reális esélyt látok arra, hogy a rendszer időre feláll és működőképes lesz" - tett hozzá a miniszter, emlékeztetve arra, hogy az agrártárca az elmúlt egy évben jelentősen csökkentette a lemaradást.

Németh Imre ismertetése szerint, a közösségi támogatásokra való felkészülés menetrendje a következőképpen alakul:
1. A közvetlen kifizetések fogadásához szükséges integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer (IACS) egyik eleme, a parcella-nyilvántartási rendszer létrehozása valahol félúton tart. A miniszter szerint október végére az ország egész területéről elkészülnek a légifelvételek, amelyek egy számítógépes rendszerbe kerülnek.
2. Az IACS egy másik oszlopa, a gazdaregiszter, amelyről szeptemberben születik meg a vonatkozó jogszabály, amely a gazdák EU-rendszer szerinti nyilvántartását garantálja.
3. Az állatnyilvántartás Németh Imre ígérete szerint szeptemberre működőképes lesz.
4. A központi információs rendszer kiépítése körül még akadnak megválaszolatlan kérdések. A miniszter szerint nemsokára kiírják a szoftverfejlesztésre vonatkozó, és Phare-pénzből társfinanszírozott tendert. A szoftverprogram elkészültének végleges határideje a jövő év eleje lesz.
5. Várhatóan már az eheti kormányülésen elfogadják az Agrárintervenciós Központ és a SAPARD-ügynökség összeolvadásáról szóló kormányrendeletet, amelynek nyomán létrejön a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Ez utóbbi lesz a nemzeti kifizető ügynökség, amely egyszerre intézi majd a közösségi (piaci és vidékfejlesztési) és a nemzeti támogatások pályáztatását és kifizetését. A későbbiek során még egy további, a jogköröket és a státuszokat tisztázó törvényt kell elfogadni.

A testület novemberben újabb jelentést készít. Amennyiben akkor is talál hiányosságokat, az unió jelenlegi tagjai életbe léptethetik a csatlakozási szerződések védzáradékait, vagyis átmenetileg korlátozhatják az új tagok jogait. A tíz csatlakozó ország összesen 28 figyelmeztetést kapott; legtöbbet - nyolcat - Lengyelország, míg Szlovéniát és Litvániát nem marasztalták el.