Három hónap haladék a kistelepülések postáinak

Vágólapra másolva!
Nem zár be a Magyar Posta szeptemberig egyetlen postahivatalt sem a 600 főnél kisebb lakosú településeken, ugyanakkor júniustól megkezdik a mobilpostai rendszer kipróbálását.
Vágólapra másolva!

600 fő a határ

A Magyar Posta Rt. számára törvény írja elő, hogy minden magyar állampolgárnak biztosítsa a postai szolgáltatásokat. Minden 600 főt meghaladó lélekszámú településen köteles állandó postahivatalt üzemeltetni. A jogszabályi kötelezettség ezeken a településeken nem ad kibúvót. Ám a 600 lakosnál kisebb települések esetében már lehetőség van az úgynevezett alternatív megoldásokra is.

Három hónapra felfüggesztik a júniusra tervezett postabezárásokat, amely időszak alatt tíz megye egy-egy körzetében kísérleti jelleggel egymás mellett működik majd a mobilposta és a hagyományos postai rendszer - mondta Szivi László, a Posta üzleti vezérigazgató-helyettese.

- Jelenleg 625 helyen működik postahivatal 600 lakosnál kisebb településen, míg több mint 500 helyen nincs postahivatal - mondta a vezérigazgató-helyettes. Azokon a településeken, ahol nincs postahivatal, magasabb szintű szolgáltatás bevezetését jelenti a mobilposta - tette hozzá Szivi László.

A Posta mindezek mellett megkeres minden érintett önkormányzatot és polgármestert azzal az ajánlattal, hogy ha szükségét látják, tovább üzemeltethessék a helyi hivatalt. Ehhez a cég forgalomtól függően hozzájárulást is fizet, ami 8-10 ezer forintra tehető.

A posta 7 milliárdos veszteséggel zárt tavaly/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030505aposta.html