Félmilliárdos megtakarítást remélnek az Államkincstártól

Vágólapra másolva!
Az új Magyar Államkincstár Rt. megalakításától évi 500 millió forintos megtakarítást remél László Csaba pénzügyminiszter - derült ki a parlamentben az államháztartási törvény módosításának általános vitáján. Az ellenzék szerint a mostani kincstár és az Államháztartási Hivatal összevonása indokolatlan.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés kedden lefolytatta az államháztartási törvény, valamint a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra és az Államháztartási Hivatalra vonatkozó egyéb törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját.

László Csaba pénzügyminiszter expozéjában úgy fogalmazott: egyszerűbb és áttekinthetőbb struktúrára, takarékosabb és olcsóbb intézményrendszerre van szükség, ezért a korábban államkincstárnak hívott szervezetet be kell olvasztani az Államháztartási Hivatalba. Az államkincstár végelszámolással megszűnik, funkcióját eszközállományával és dolgozóival együtt az Államháztartási Hivatal veszi át, amelynek Magyar Államkincstár lesz a neve.

A pénzügyminiszter szerint ezzel jelentős megtakarítás érhető el: a bérleti díjak, a beszerzések, az eszközök, az ingatlangazdálkodás és az informatikai rendszer összevonása együttesen évi 500 millió forintos megtakarítást jelent.

Tállai András fideszes képviselő, volt pénzügyi államtitkár ezzel szemben úgy céli, hogy a politikai döntésen alapuló technikai törvényjavaslatról van szó, ami nem tekinthető az államháztartási reform részének. A képviselő szerint az összevonást a költségmegtakarítás és az európai uniós pénzek fogadása nem indokolja, és az ügyintézés sem lesz gyorsabb és szakszerűbb.