Orosz és kínai koncessziókat töröltek Irakban

Vágólapra másolva!
Az amerikai ellenőrzés alatt álló iraki olajminisztérium törölt, illetve felfüggesztett három, orosz és kínai cégekkel kötött olajszerződést. A kontraktusokat a háború kitörése előtt Szaddám Husszein kormánya írta alá a vállalatokkal - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A bagdadi olajminisztérium vezetője, Tamir Gadban közölte, hogy a háború előtt köttetett szerződések mindegyikét újra értékelik, és az új szerződések részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák. Megvizsgáljuk minden egyes korábbi megbízás törvényességét és gazdasági hatásait - tette hozzá.

Az olajminiszter elmondta, hogy a legnagyobb orosz olajcég, a Lukoil elvesztett egy a Szaddám-rezsim idején aláírt megbízást a nyugat-kurnai olajmezőkön, egy kínai vállalat szerződését - amely az al-Ahdab mező fejlesztésére irányult - pedig "kölcsönös megállapodás" eredményeként felfüggesztették. A harmadik szerződésről nem közölt részleteket a miniszter.

A bejelentésre alig néhány nappal azután került sor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa feloldotta az Irakot sújtó nemzetközi szankciókat. A legutóbbi háborút megelőző években francia, orosz és kínai cégek kötöttek szerződést olajipari fejlesztésekre és kitermelésre a bagdadi kormánnyal. Az említett államok mindegyike hevesen ellenezte az Irak elleni amerikai katonai akciót.

A háborúpártiaknak fontosabb a Perzsa-öböl olaja/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030313olajcikk.html

Gadban közölte, hogy hamarosan megkötik az olajtermelés helyreállítását célzó új szerződéseket, és nem tesznek különbséget a háborút támogató, illetve ellenző államok cégei között. A minisztérium vezetője szerint a termelés helyreállítása százmillió dolláros összegeket emészt fel, a milliárdos nagyságrendre vonatkozó becslések szerinte valószerűtlenek.

Irak napi olajtermelése jelenleg 700 ezer hordó, és szakértők szerint a 2,5-3 millió hordós termelés az év végére érhető el. Egy szombati bejelentés szerint az iraki olajexport heteken belül újraindulhat - írja a BBC News Online.

A Lukoil hétfőn szűkszavú közleményében bejelentette, hogy továbbra is érvényesnek tekinti iraki koncessziós szerződéseit, és amennyiben akadályozva lenne azok végrehajtásában, a genfi választott bírósághoz fordul a legnagyobb orosz olajvállalat. A nyilatkozatból az is kiderül, hogy a Lukoil csak a legitim, a nemzetközi közösség által elismert bagdadi kormánnyal kíván majd tárgyalni a koncessziós szerződésről.

A Jukosz és a Szibnyefty fúziójával létrejövő másik orosz olajcég ugyanakkor bízik abban, hogy részt kaphat az iraki kitermelés újraindításában. A vállalat az elmúlt években ugyanis nem az ENSZ, hanem az Egyesült Államok előírásait tartotta be Irak vonatkozásában, vagyis lényegében nem volt kapcsolata az arab országgal.