Katasztrofális évet zártak a japán bankok

Vágólapra másolva!
Hatalmas éves veszteségről adtak számot a nagy japán bankok a hétfői eredmény-beszámolóikban, ami kétségeket támaszt részvényportfólióik értékvesztésének és befulladt hiteleik felszámolásának költségeivel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A nagyok ligájának legkisebbike, a UFJ Holdings 608,02 milliárd jen (5,21 milliárd dollár) csoportszintű nettó veszteséget szenvedett a márciussal zárult pénzügyi évben, kevesebbet ugyan az előző évi 1230 milliárdnál, de a UFJ-nél az alaptőke közel 59 százalékát tették ki az áthúzódó adókövetelések, ami a négy legnagyobb bank között a legrosszabb aránynak számít. A bank az idén mintegy 150 milliárd jenes pozitív eredményt jelez előre.

A Resona Holdings 838 milliárd jen (7,17 milliárd dollár) csoportszintű nettó veszteséget jelentett hétfőn, valamivel kevesebbet az előző évinél, de így is mintegy háromszorosát annak, amit korábban maga jelzett előre. A bank 525,5 milliárd jenben adta meg - szinte teljes egészében áthúzódó adókövetelésekből álló - alaptőkéjét a pénzügyi év március 30-i zárónapjára. A Resona ingatag alaptőkéjével kapcsolatban az utóbbi időben szárnyra kapott értesülések rendítették meg ismét a bizalmat a bankrendszer pénzügyi állapota iránt.

A Mitsui Trust Holdings, a nagyságra hetedik japán bankház a korábban jelzettnél nagyobb veszteségről számolt be, és a Resona problémái nyomán feltárt hiányosságok miatt felülvizsgálta tőkemegfelelési mutatóját is. A csoport nettó vesztesége 96,71 milliárd jen lett, az előző évi 277,90 milliárd után. Rossz hitelek leírásaként 124,7 milliárd jent könyvelt el a bankház az előző évi 170,4 milliárd után. Az előző év végi 10,59 százalékról 7,50 százalékra csúszott le a bankház tőkemegfelelési mutatója az év záró napjára, vagyis alacsonyabb a nemzetközileg tevékeny bankoktól megkövetelt 8 százaléknál, de magasabb a belföldi piacon tevékenykedők számára kikötött 4 százaléknál. Az idei évre a bankcsoport 75 milliárd jen tiszta nyereséget jelez előre. Rossz hitelek után 46 milliárd jent tervez leírni.