Idén is az Unilever a legnagyobb hirdető

Vágólapra másolva!
Az idei év első három hónapjában 9,8 milliárd forinttal többet, összesen 73,6 milliárd forintot költöttek reklámokra a hazai vállalatok. A legnagyobb összeget továbbra is az Unilever Magyarország fordítja hirdetésekre, a legnagyobb reklámbevételre pedig az országos televíziók tesznek szert - idézi a Mediagnozis legújabb adatait a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A januártól márciusig tartó időszakban a legtöbbet hirdető tíz haza vállalat a tavaly év hasonló időszakában elköltött összegnél 3 milliárd forinttal többet, összesen 18 milliárd forintot fordított reklámokra.

A legnagyobb hirdetők tízes listáját évek óta a napi fogyasztási cikkeket kínáló Unilever Magyarország Kft. vezeti, amely az idei első negyedévben 3,018 milliárd forintot költött reklámokra. A második helyen a tavaly 12. helyezett L'Oreal kozmetikai cég áll 2,2 milliárd forintos reklámköltéssel, ami jóval meghaladja a tavalyi év első negyedévében hirdetésekre költött 836 millió forintot.

A mobilszolgáltató cégek között megfordult a sorrend, ami a reklámokra költött összegeket illeti. A Vodafone tavaly két hazai vetélytársa mögé szorult a reklámköltés tekintetében, az idei első három hónapban ugyanakkor a 1,872 milliárd forintos összeggel megelőzi az 1,755 milliárdot költő Westelt, és az 1,616 milliárd forintot hirdetésekre fordító Pannon GSM-et.

A reklámbevételek többsége - a teljes költés 60 százaléka - továbbra is az országos sugárzású televíziókhoz folyik be. Ezek a cégek az idei első negyedévben 10 milliárd forinttal 46 milliárd forintra növelték bevételüket, a kábeltársaságok reklámbevételei ugyanakkor 2 milliárd forinttal csökkentek.

A Mediagnozis adatai szerint a tavalyi év első három hónapjában a Miniszterelnöki Hivatal a 9. legnagyobb hirdető volt 1 milliárd forinttal, az állami cégek közül pedig az első húszban szerepelt a Szerencsejáték Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank is. Idén a két cég közül csak a Szerencsejáték Rt. található az első húszban közel 1 milliárd forintos reklámköltéssel - írja a Napi Gazdaság.