Gyengíti a dollárt az amerikai pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Tovább erősödött az euró árfolyama a dollárral szemben, miután az amerikai pénzügyminiszter ellentmondásos nyilatkozataival gyengítette az amerikai valutát. A rekorderősségű euró és az erősödő jen az amerikai gazdaság érdekeit szolgálja, Európa és Japán számára kedvezőtlen.
Vágólapra másolva!

Csütörtök óta jelentősen erősödik a közös európai fizetőeszköz a dollárral szemben; a trend folytatódásáról John Snow amerikai pénzügyminiszter hétvégi nyilatkozataival gondoskodott.

Továbbra is hiszünk az erős dollárban - mondta Snox a Fox News hírtelevíziónak nyilatkozva, később azonban az ABC News adásában közölte: a gyengébb dollár segíti a kivitelt, és az export bővülni fog. A piacok a jelek szerint az utóbbi kijelentést vélték őszintének: a dollár tovább gyengült a jenhez és az euróhoz képest. Hétfő reggel a jen 0,35, az euró pedig 0,7 százalékkal erősödött az amerikai valutához képest: egy euróért már 1,1564 dollárt adtak.

Az európai közös valuta az év eleje óta majdnem 12 százalékkal erősödött a dollárhoz képest, miután az európai jegybanki alapkamat kétszerese az amerikainak, vagyis a befektetők jóval nagyobb garantált hozamra számíthatnak a valutaunióban. A várható, jelentős amerikai államháztartási hiány pedig tovább gyengíti a dollár árfolyamát.

Az olcsóbb dollár valóban élénkíti az amerikai kivitelt, drágítja viszont az Egyesült Államokban irányuló japán és európai exportot. Ez főleg Japán számára jelenthet nehézséget, mert a szigetország tavalyi növekedése főleg az élénk amerikai exportnak volt köszönhető.