Jövedéki termék lesz a cukor

Vágólapra másolva!
A parlament mezőgazdasági bizottságának ellenőrzési albizottságában négypárti megállapodás született arról, hogy a testület kezdeményezze az Országgyűlésben a cukor jövedéki termékké alakítását a borágazat védelme, és a borhamisítás magakadályozása érdekében - mondta Magda Sándor bizottsági elnök a távirati irodának.
Vágólapra másolva!

A javaslatot május 27-én terjesztik a mezőgazdasági bizottság elé. Várakozásai szerint a négypárti megegyezés alapján a testület azt javasolja majd a parlamentnek, hogy még a szüret időszaka előtt fogadja el az Országgyűlés a cukor jövedéki termékké alakításához szükséges törvénymódosítást. Ha szükséges, akár a jövedéki törvény módosításán keresztül is - tette hozzá Magda Sándor.

A bizottsági elnök úgy vélekedett, hogy az intézkedés nem okozza majd a cukor árának emelkedését, ugyanis a bizottság javaslata szerint jövedéki adó nem terheli majd a terméket, csupán a szigorú ellenőrzés lehetőségét teremtik meg. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben a Vám- és Pénzügyőrség bárkit ellenőrizhet, és elszámoltathat, aki egy bizonyos mennyiség felett cukrot vásárol - mondta Magda Sándor.

A Földművelésügyi Minisztérium pénteken arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a tárcának nincs tudomása ilyen kormányzati szándékról.