30 milliárd dolláros SARS-számla

Vágólapra másolva!
Az ázsiai gazdaságoknak a kontinensen végigsöprő atipusos tüdőgyulladás 28 milliárd dollárnyi kárt okozhat, állapította meg az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB).
Vágólapra másolva!

Bár az ADB szerint különböző forgatókönyvek lehetségesek, a Sars-tól leginkább sújtott négy ország - Kína, Hong Kong, Dél-Korea és Tajvan - gazdasági kibocsátását a legjobb esetben is legalább 20 milliárd dollárral veti vissza a járvány. Leginkább a Hong Kong-i gazdaságot viselheti meg a betegség, hiszen a szakemberek szerint a Kínához csatolt tartomány GDP-je akár 4 százalékkal is csökkenhet. A bank elemzői úgy vélik ugyanakkor, hogy a járvány hatása még a következő két hónapra bizonyosan kihat, de nem lehetetlen, hogy a negatív tendenciák a következő félévet is érintik.

SARS-vírus: biztató hírek/tudomany/elet/20030509sarsvirus.htmlSARS: öt helyett húsz százalékos halálozás/tudomany/elet/20030507tevesen.html

Mint ismert, a SARS következtében eddig világszerte 500 ember halt meg -, a legtöbbjük Kínában és Hong Kongban -, illetve további 7000 fertőződött meg. A betegség, bár kétségtelenül veszélyes, aránytalanul sújtja a gazdaságot az ADB szerint.

Az turisztikai ipar, amely igen nagy jelentőséggel bír a térségben, és a kontinens GDP-jének 10 százalékát adja, teljesen padlóra kerülhet. Az utazásszervezők elfordulnak az egyébként nagy népszerűségnek örvendő turisztikai paradicsomoktól, amelyeknek a jövőben további hatásai lehetnek, a bizalom helyreállítása ugyanis talán még nehezebb, mint az ügyfelek megszerzése.

Menedzsmentfórumhttp://www.mfor.hu

A térség szolgáltatási központjait, Hong Kongot és Szingapúrt azért is érinti érzékenyen a betegség, mivel ezeknél a tevékenységeknél a rendszeres személyes kontaktus elkerülhetetlen. A SARS direkt és indirekt módon bekövetkező hatásai tehát közel azonos mértékű kárt okoznak - hívja fel a figyelmet az Ázsiai Fejlesztési Bank vezető elemzője, Ifzal Ali a BBC News Online-on megjelent nyilatkozatában.

A problémák gyökere sok szakember szerint az információk eltitkolásában és az igazság torzításában keresendő. Minden valószínűség szerint a bekövetkező károkat jelentősen mérsékelte volna, ha a betegség kapcsán az illetékesek már a kezdetekkor a világ közvéleménye elé állnak. Az eset tanulságai között említhető továbbá, hogy az Ázsia egészségügyi rendszer a jövőben további komoly kihívásokkal szembesülhet.

(Menedzsmentfórum)