Vágólapra másolva!
Egyes szakmákban munkanélküliséggel kell szembenézniük a frissen diplomázottaknak, ugyanis a társadalom, illetve a gazdaság nem termel ki annyi diplomás álláshelyet, mint amennyien végeznek a felsőoktatási intézményekben.
Vágólapra másolva!
Karriercentrumhttp://allas.negyed.hu/job.phpTaláljon állást segítségünkkel!

Erről Csanádi Ágnes, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára beszélt kedden Békéscsabán. A szakember elmondása szerint tavaly a pályakezdő diplomások körében 5,7 százalékos munkanélküliségi rátát mértek a munkaügyi központok. Ez ugyan lényegesen alacsonyabb, mint az európai uniós 10,4 százalék, azonban már látható, hogy még a korábban divatos diplomákkal, közöttük az általános jogi és közgazdasági végzettséggel sem könnyű napjainkban elhelyezkedni.

Az államtitkár szerint ma Budapesten 70-80 ezer forintos fizetéseket kínálnak a bankok azoknak a közgazdászoknak, akiknek nincs valamilyen speciális képzettségük. Eközben a közigazgatásban szinte lasszóval kell fogni a több nyelvet beszélő jogászokat, akik akár havi 210 ezer forintos jövedelemmel kezdhetik el munkájukat.

Állás-karrier/uzletinegyed/allas-karrier/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Csanádi Ágnes megemlítette, hogy a minisztérium három társadalmi réteggel kíván az uniós csatlakozással párhuzamosan kiemelten foglalkozni. Ezek közül a legnehezebb feladatnak a halmozottan hátrányos helyzetű családokban felnövekvő fiatalok munkaerőpiacra való bejutását nevezte. A második célcsoport a pályakezdő diplomásoké, akiknek lehetőségei szűkülnek, ugyanis ők hasonlóan nehéz helyzetbe kerülhetnek, mint az általános gimnáziumot végzett pályakezdő fiatalok. A szakmunkásképző intézményekből kikerülő fiataloké a harmadik célcsoport.