Kevesebb az új lakás

Vágólapra másolva!
Hét százalékkal kevesebb lakás készült el az első negyedévben az egy évvel korábbinál a KSH adatai szerint. Az állami szféra 40 százalékkal, a vállalkozók pedig 10 százalékkal kevesebbet építettek, viszont bővült az önerőből építkezők száma.
Vágólapra másolva!

Az idei első negyedévében több mint 4400 lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok; ez 7 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Az új lakásépítési engedélyek száma ugyanakkor 13 százalékkal, 10 500-ra emelkedett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatok szerint az új lakások átlagos alapterülete 3 négyzetméterrel, 99 négyzetméterre nőtt.

A legnagyobb lakásépítő régióban csökkent leginkább a használatba vett lakások száma: Budapesten negyedével, Pest megyében pedig harmadával kevesebb új lakás készült el. A költségvetési szervek 40, a vállalkozások 10 százalékkal kevesebb lakást építettek a egy évvel korábbinál. A kivitelezésben - az elmúlt időszak tendenciájával ellentétben - nőtt a lakosság szerepe: 9 százalékkal több lakás épült házilagos kivitelezéssel.