Hatmilliárd forint EU-projektek előkészítésére

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió által 2004-től támogatandó projektek előkészítésére egy mintegy 6,2 milliárd forint forrással rendelkező alapot hoztak létre. A PHARE-program 55 százalékos és a magyar költségvetés 45 százalékos finanszírozásával létrejött alap célja, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, illetve az Európai Szociális Alapból 2004 és 2006 között Magyarország lehívhassa a támogatásokat.
Vágólapra másolva!

A projekteket előkészítő alap forrásaira márciusban írnak ki pályázatot, és május közepéig várják a projektötleteket. A tervek szerint 600-1000 ötlet kaphat 5-10 millió forintos támogatást pénzügyi és műszaki tanulmányok, építési tervek, illetve közbeszerzési dokumentumok elkészítésére várhatóan már augusztustól - mondta Tóthné Pásztor Zsuzsanna, a MEH Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatalának főtanácsadója az Agrár Munkaadói Szövetség által rendezett konferencián.

Európai Unió/nagyvilag/index.htmlTovábbi EU-s hírek

2004 és 2006 között az EU strukturális és kohéziós alapjaiból Magyarország a kötelező társfinanszírozással együtt várhatóan 1200-1500 milliárd forint támogatásban részesül. Ezek célja a régiók közötti különbségek csökkentése és az elmaradott térségek felzárkóztatása.