Autós devizakölcsönök: többletterhek februártól

Vágólapra másolva!
A gépkocsi-euróhitelek havi törlesztése milliónként 2-3 ezer forintos többletterhet ró a kölcsönfelvevőkre a gyengülő forint nyomán - derül ki az ügyfeleknek napokban kiküldött értesítőkből. Ugyanakkor azoknak, akik 2001-ben forinthitelt vettek fel, februártól akár havi 1400-1600 forinttal kevesebbet fizethetnek - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Tartózkodó becslések szerint legalább 400 milliárd forintnyi devizás autóshitel törlesztését emelheti meg a gyenge forint, ami a Magyar Hírlap számításai szerint összesen közel 1 milliárdnyi többletkiadást okozhat. Az árfolyamkockázat a közeljövőben az iraki háború körüli bizonytalanság miatt tovább nőhet, állítják a finanszírozók.

Szakértők szerint azonban egyelőre nem érdemes a devizás hitelt forintosítani, mivel a forintpiacon emelkedhet a kamat, s erősödhet a nemzeti valuta.

Egyre népszerűbb a gépkocsilízing/uzletinegyed/hitel/20030224jelentosen.html