Harmadával nőtt a diákhitel-igénylők száma

Vágólapra másolva!
Az elmúlt félévben több mint harmadával nőtt az eladott hiteligénylési csomagok, a leadott kérelmek és a megkötött szerződések száma egyaránt. Ezzel immár a jogosultak közel harmada kap diákhitelt, és ebben a félévben számukra összesen 10,682 milliárd forintot fizettek ki - közölte a Diákhitel Központ.
Vágólapra másolva!

Közben folyamatosan csökken a diákhitelt nem törlesztők aránya, jelenleg 3000 olyan hallgató van, aki nem teljesítette kötelezettségét. A Diákhitel Központ tapasztalatai szerint a törlesztést legtöbben felületesség, illetve feledékenység miatt mulasztották el.

Január 1-től módosult a törlesztés rendje. A korábbi szabályozás alapján 14 789 ügyfél került volna törlesztői státusba, köztük olyanok, akik még nem fejezték be tanulmányaikat.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!

Eddig több mint ezren jelezték, hogy az új kormányrendelet alapján továbbra is igénylik a diákhitelt. Az új modell ugyan 6-12 hónappal megnöveli a korábban számolt 18-22 éves átlagos törlesztési időt, viszont a minimálbér szerint induló törlesztési kötelezettség könnyebbséget jelenthet a pályakezdő diplomásoknak.

A központ tájékoztatása szerint azoknak a kredit-rendszerű képzésben részt vevő hallgatóknak, akik 2002 decemberében a törlesztésre szóló felhívást megkapták, de a kormányrendelet értelmében továbbra is igénylik a hitelt, akkor erről levélben kell nyilatkozniuk az iskolalátogatási igazolás beküldésével együtt.

Átalakul a diákhitelezés/uzletinegyed/hitel/20021217atalakul.html