Közvetlen BÉT - Deutsche Börse kapcsolat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A BÉT a Xetra-kapcsolat teljes körű kiépítését 2003 második negyedévében fejezi be, a szolgáltatás a tervek szerint ekkor indul el, közölte a két tőzsde vezetősége szerdán Budapesten. Ezzel magyar bankoknak és brókercégeknek lehetőségük nyílik arra, hogy közvetlenül kereskedjenek a frankfurti tőzsdén.

A BÉT ezzel úgynevezett "Multi Member Frontend Provider" lesz, ami azt jelenti, hogy a szükséges technikai infrastruktúrát és hálózatot a BÉT biztosítja a kereskedésre jogosultak számára. A Deutsche Börse vezetése szerint a Xetra rendszerhez való csatlakozás nagy lépés a BÉT számára, hogy szolgáltatásai bővítése mellett a nemzetközi értékpapír-kereskedéshez csatlakozzon. A hálózatba belépve a kereskedők minden Xetra-tag által kínált termékkel kereskedhetnek.

A frankfurti tőzsde számára is fontos a kereskedési hálózatának bővítése: ezzel a lépéssel közép-kelet-európai kereskedők első alkalommal vehetnek részt a Xetra kereskedésében - áll a DB közleményében. Jelenleg 18 országból 400 tag kereskedik az elektronikus platformon, több mint 10 ezer termékkel.

Rainer Riess, a Deutsche Börse vezetője az egyezmény aláírása után elmondta, hogy a magyar tőkepiac szereplői a külföldi közvetítő rendszer kikerülésével az eddigieknél könnyebben és olcsóbban férhetnek hozzá a Deutsche Börse termékeihez. Jaksity György BÉT-elnök szerint a megállapodás a frankfurti tőzsdével való együttműködés első lépcsőjét jelenti, és a jövőben a kapcsolatot még szorosabbá tehető.

A BÉT várható forgalombővülésével kapcsolatban Horváth Zsolt vezérigazgató azt mondta, hogy a külföldi értékpapírok magyarországi forgalma tavaly mintegy 200 milliárd forintot tett ki, amelyből 30-40 százalék volt a Xetrán elérhető papírok forgalma.