Az ipari termelés 2,6 százalékkal nőtt tavaly

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés volumene 2002-ben 2,6 százalékkal nőtt a 2001-es szinthez képest, ami megegyezik az előzetes adatokkal - közölte honlapján a KSH. Az ipari export 5,7 százalékkal nőtt, a belföldi értékesítés a 2001. év szintjén maradt. 2002. decemberében az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva korrekciók nélkül 9,6 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az ipari termelés volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőtt, míg a korábbi év decemberéhez viszonyítva, munkanaptényezővel korrigálva a növekedés 6,9 százalék volt.

A feldolgozóipari termelés volumene 2002-ben az ipari konjunktúra gyengülése ellenére is 3,6 százalékkal emelkedett, a decemberi növekedés pedig az éves átlagnál 13,3 százalékkal volt magasabb.

Az ágazatok közül legnagyobb mértékben, 32 százalékkal a feldolgozóipar mintegy 6 százalékát képviselő gép, berendezés gyártás nőtt.

A feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő villamos gép, műszer gyártása kisebb mértékben, 4,8 százalékkal nőtt tavaly, de a növekedés mértéke az előző évekhez képest lassult.

Az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás termelése csekély mértékben, 1,9 százalékkal emelkedett 2002-ben. A járműgyártás volumene pedig 1,1 százalékkal haladta meg a bázisév szintjét, tükrözve az iparág világpiaci helyzetét.

Az elmúlt évben a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás teljesítménye 1,1 százalékkal csökkent. A visszaesés oka egyrészt az előző évinél kedvezőbb időjárás, másrészt a gazdaság termelőszektorának mérsékeltebb energiafelhasználása volt.

Tavaly a teljes ipari értékesítés 52,1 százaléka, a feldolgozóipari értékesítés hat tizede került exportra. A feldolgozóipari export 5,8 százalékkal volt magasabb, mint 2001-ben. A legnagyobb mértékű, 48,6 százalékos exportvolumen-bővülést a gép, berendezés gyártása nyújtotta és jelentősen, 19 százalékkal növelte kivitelét a gumi-, műanyag termék gyártása is.

A feldolgozóipari kivitel több mint 40 százalékát képviselő villamos gép, műszer gyártása 5,5 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Tavaly az export több mint felét, 51,7 százalékát az ipari vámszabad területeken működő szervezetek adták. Ezeknél a cégeknél az átlagnál alacsonyabb, 4,1 százalékos exportemelkedést mértek.

Az ipar teljes belföldi eladásaiból 73 százalékkal részesülő feldolgozóipar belföldi értékesítése 2002-ben gyakorlatilag az előző év szintjén mozgott. A növekedési rangsort a belföldi értékesítésben csekély súlyú, máshova nem sorolt feldolgozóipar vezeti 32,3 százalékos növekedéssel.

KSHhttp://www.ksh.hu

A második helyre a gép, berendezés gyártása került 13,3 százalékkal. A feldolgozóipari belföldi értékesítés mintegy harmadát képviselő élelmiszer, ital, dohány gyártása 3,2 százalékkal növelte hazai eladásait. Legnagyobb mértékben, 7,4 százalékkal a villamos gép, műszer gyártásának belföldi értékesítése maradt el az előző évitől.

Az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2002-ben 1,9 százalékos létszámcsökkenés mellett 5,1 százalékkal volt magasabb, mint 2001-ben.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2002-ben legnagyobb mértékben a dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régióban bővült 8 százalékkal, illetve 7,9 százalékkal. Kisebb mértékű, 4,8 százalékos növekedés figyelhető meg a nyugat-dunántúli körzetben is. Csökkenést 2002-ben csak az észak-magyarországi régióban regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.