Tovább csökkent az infláció

Vágólapra másolva!
Januárban havi összevetésben 1,2, éves összeghasonlításban pedig 4,7 százalékos volt az infláció - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A maginfláció havi szinten 0,1, éves szinten pedig 5,3 százalékos volt, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár egy hónap alatt 1,3, egy év alatt pedig 3,9 százalékkal drágult - áll a közleményben.
Vágólapra másolva!

Decemberben 4,8 százalékos éves pénzromlási ütemet regisztrált a statisztikai hivatal.

A kábeltévézés drágult leginkább

Makro-kalkulátorhttp://origo.eco.hu/makro/makro.php?category=infAz Üzleti Negyed szolgáltatása.

Januárban az előző hónaphoz viszonyított áralakulást a szolgáltatások drágulása 0,50 százalékkal, az élelmiszereké 0,42 százalékkal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,24 százalékkal, a szeszes italoké, dohányáruké 0,15 százalékkal, a háztartási energiáé 0,02 százalékkal és a tartós fogyasztási cikkeké 0,01 százalékkal emelte, míg a ruházkodási cikkek ára 0,10 százalékkal olcsóbb lett a szezonvégi akciók miatt.

A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek esetében az átlagosnál kisebb volt az áremelkedés. Az egyéb cikkek, üzemanyagok főcsoporton belül az újságok, folyóiratok 3,8 százalékkal, a járműüzemanyagok 3,3 százalékkal, a virág, dísznövény 2,4 százalékkal, míg a szeszes italok, dohányáruknál a sör átlagosan 3,2 százalékkal drágult. A szolgáltatások közül a kábeltelevízió-előfizetés díjtételei átlagosan 10,7 százalékkal, a helyi tömegközlekedésé 8,1 százalékkal, a távolsági utazásé 6,1 százalékkal, a szemétszállításé pedig 4,3 százalékkal nőttek.

A húsok többsége olcsóbb lett

Tavaly 5,3 százalékos volt az infláció/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030115tavaly.html

Éves összevetésben az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 12, a cukrászáru, fagylalt 11, az éttermi étkezés 9, a munkahelyi és az iskolai étkezés, az alkoholmentes üdítőitalok, valamint a büféáruk 8 százalékkal drágultak. Csökkent viszont a sertéshús (17%), a sertészsiradék (16%), a baromfihús (9%), a szalonna (6%), a szalámi, sonka (4%) és a párizsi, kolbász (3%) ára.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2002. januárban. A háztartási energia és a ruházkodási cikkek 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A szolgáltatások ára 5,5 százalékkal nőtt. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szeszes italok, dohányáruk árnövekedése szintén magasabb volt az átlagosnál. A dohányáruk 17, a járműüzemanyagok 14, az újságok, folyóiratok 12 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban.

Tavasszal nőhet az infláció

A pénzügypolitika szempontjából a tavaszi inflációs adatok lesznek érdekesek, mivel a januári, összesen 2 százalékpontos jegybanki alapkamat-csökkentés miatt ekkor már érezhetően drágulhat az import - vélték a távirati iroda által megkérdezett londoni elemzők. A szakértők ugyanakkor úgy vélték, hogy az esetleges iraki háborúnak nem lesz érezhető hatása a magyar árszínvonalra.

Az Inter-Európa Bank (IEB) elemzése szerint februárban az áram- és a gyógyszerárak emelése, és a drágább üzemanyagok növelik az inflációt. A pénzintézet szerint februárban 4,9 százalékos lesz a pénzromlás éves üteme.