Kétéves csúcson az olaj ára

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel az olaj ára hordónként megközelítette a 36 dollárt, közel jutott a 28 havi csúcsárhoz, reagálva arra a hírre, hogy az amerikai olajtartalékok 27 éves mélypontjukra süllyedtek. A piac résztvevői tartanak attól is, hogy rövidesen beindulhat az Irak elleni háború, ami esetleg az olajellátás megszakadásához vezethet.
Vágólapra másolva!
International Petroleum Exchangehttp://www.ipe.uk.com/

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre közép-európai idő szerint csütörtök reggel 35,86 dollár volt, 9 centtel magasabb a New York-i zárónál az árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó elektronikus jegyzésében. Az ólmozatlan normálbenzin a legközelebbi, márciusi határidőre

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a legközelebbi, márciusi határidőre hordónként 32,45 dolláron zárt szerdán a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén 8 centes drágulás után. A piacot tényezők sokasága tartotta nyugtalanságban. Az amerikai tájékoztatási minisztérium adatai szerint a múlt héten az amerikai olajkészletek 4,5 millió hordóval, 269,8 millióra estek. 1975 óta nem állt ilyen alacsony szinten az USA olajkészlete. Az iraki háború olyan időszakban okozhat zavarokat az olajellátásban, amikor a téli kereslet és a venezuelai olajkivitel kiesése nehézségek elé állítja az amerikai nyersolaj ellátást, mondták a szakértők.

Túlélőcsomag az USA-ban, készültség Angliában/nagyvilag/20030212ejjelnappal.html

A piac aggódik az esetleges, Washingtonban, vagy Londonban végrehajtandó terrorista akciók miatt is. Az Egyesült Államok és Nagy Britannia fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el esetleges Al Kaida rajtaütések miatt. Az ENSZ fegyverzetellenőrei pénteken terjesztenek újabb, az amerikai háborús döntés meghozatala szempontjából döntő fontosságú jelentést az ENSZ BT. elé.