Iraki-francia gazdasági társulás alakult

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein iraki elnök jóváhagyta az iraki-francia közös gazdasági társulás megalakítását - közölte a hatalmon lévő Baasz Párt lapja, az asz-Szaura pénteken.
Vágólapra másolva!

Mohamed Mahdi Szaleh iraki kereskedelmi miniszter még tavaly novemberben kijelentette, hogy országa elsődleges szerepet biztosít Franciaországnak a kereskedelmi kapcsolatokban, mivel Párizs ellenzi az Irak elleni amerikai és brit háborús fenyegetést.

Bagdadi adatok szerint Franciaország a második helyen áll az 1996 óta működő "olajat élelmiszerért" program keretében megkötött szerződések terén. Iraknak azóta 4,5 milliárd dollár értékű rendelése volt francia cégeknél - emlékeztet az AFP.