Váratlan brit kamatcsökkentés

Vágólapra másolva!
Váratlanul, 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát a brit jegybank csütörtökön, míg az Európai Központi Bank döntéshozói - minden bizonnyal az Irakkal kapcsolatos bizonytalanság és az alig mérséklődő infláció miatt - változatlanul hagyták az eurózóna alapkamatát.
Vágólapra másolva!

A Bank of England döntéshozói 25 bázisponttal, 3,75 százalékosra csökkentették a brit alapkamatot; ilyen alacsony kamatszintre 1955 óta nem volt példa a szigetországban. A jegybank váratlan döntését azzal indokolta, hogy következő két évben a vártnál alacsonyabb lesz a nemzetközi és a hazai kereslet is, így az alacsonyabb kamatszint lökést adhat a gazdasági növekedésnek - közölte a Bloomberg. A hírügynökség emlékeztet: az ország gazdasága tavaly 1,7 százalékkal bővült, és a jegybank legutóbb 2001 novemberében csökkentette irányadó kamatát.

Az Európai Központi Bank döntéshozói ezzel szemben kivárnak, és csütörtöki ülésükön nem változtatták meg a valutaunió 2,75 sz

ázalékos alapkamatát. Otmar Issing, a jegybank vezető közgazdásza korábban azt nyilatkozta, hogy a mostani kamatszint mellet is beindulhat idén a növekedés az euróövezetben, és a jelenlegi bizonytalan iraki helyzetben egy kamatvágás akár a kívánttal ellentétes hatást is kiválthatna.