Tizenöt év alatt találnak magukra a tőzsdék

Vágólapra másolva!
Legalább 15 évbe telik, mire a világ vezető tőzsdeindexei visszakapaszkodnak az 1990-es évek végének csúcspontjára - áll egy most közzétett londoni előrejelzésben, amely szerint az utóbbi három év tőzsdei veszteségei dollárértéken jelentősen meghaladták az éves amerikai GDP-értéket.
Vágólapra másolva!

A London Business School és az ABN Amro bank szakértői által összeállított Globális Befektetés-megtérülési Évkönyv több mint száz évre visszamenőleg vizsgálja az értékpiacok viselkedését a következő évekre szóló modell kialakításához. A szerzők egyebek mellett megállapítják, hogy hosszú távon indokolt a részvénypiacokkal kapcsolatos mérsékelt derűlátás, mert a vállalati részvények végül mindig jobb megtérülést kínálnak, mint a kötvények vagy egyéb befektetési konstrukciók.

A szakértők elismerik, hogy a jelenlegi helyzet nem bíztató: a jelentés szerint az utóbbi három évben 13 ezermilliárd dollárral zuhant a világ tőzsdéin forgalmazott részvények összesített piaci tőkeértéke. Ez 30 százalékkal haladja meg az Egyesült Államok éves hazai össztermékének értékét, és a Föld minden lakójára átlagosan 2 ezer dollár tőzsdei veszteség jut.

Tőzsde/uzletinegyed/befektetes/tozsde/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A Global Investment Returns Yearbook szerzői szerint 2002 az utóbbi harminc év legrosszabb tőzsdei éve volt, s az azóta is tartó hanyatlás a tavalyival együtt jó eséllyel a valaha feljegyzett legsúlyosabb globális értékpiaci veszteséghez vezet. A londoni értéktőzsde irányadó FTSE-100-as tavaly az egymást követő már harmadik évben zárt éves veszteséggel, és ha az idén is ez történik, az csupán a második olyan eset lesz az LSE történetében, hogy az összesített piaci tőkeérték szerinti legnagyobb európai tőzsde fő mutatója négy éven át folyamatosan veszteséges - áll a jelentésben.

A történelmi visszatekintés azonban kínál statisztikai alapot a hosszú távú derűlátáshoz, az 1900 és 2002 közötti 103 évnek ugyanis csak a 38 százaléka volt veszteséges a világ tőzsdéin, a kilábalás azonban hosszú folyamat lesz. Az 1973-74-es, valamint az 1987-es összeomlások után három évig tartott, mire a részvények visszanyerték elvesztett piaci értéküket, most viszont ennek akár az ötszörösébe is telhet ugyanez.