Gyengült a forint a bankközi devizapiacon

Vágólapra másolva!
A bankközi piacon csütörtökön délután 11,06 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 19 bázisponttal gyengébb helyzetben, mint szerdán délután. Az overnight forintpiacon továbbra is a pénzbőség a jellemző, a hosszabb lejáratokon kicsit megélénkült a kereskedési kedv.
Vágólapra másolva!

Átlagos forgalomban a forint reggel és délelőtt néhány bázisponttal erősödött a külföldiek forintkereslete következtében, amit a piacon a 2006/F hároméves államkötvény aukciójával magyaráztak. Később azonban a forinteladás és ennek következtében a forint gyengülése volt a jellemző. A forint 11,06 és 11,45 százalék között ingadozott a nap folyamán.

Az euróval 244,50 és 245,60 forint között kereskedtek, a késő délután jegyzett 245,50-245,60 forintos árfolyam mintegy 0,55 forintos erősödés a szerda délutáni kurzushoz képest.

A dollár 226,40 és 227,05 forint között ingadozott, a késő délutáni 226,70-226,90 forintos jegyzés mintegy 1,60 forinttal magasabb a szerda délutáni árfolyamnál. Az overnight kamatok napok óta a 3,5 százalék körüli értéken vannak, a tomnext piacon azonban némi változás volt tapasztalható.

A 2006/F államkötvény aukcióján az eredetileg meghirdetett 60 milliárd forintnyi mennyiségre 204 milliárd forintot meghaladó ajánlat érkezett. Az elfogadott 80 milliárd forint aukciós átlaghozama 6,84 százalék lett, az egy hónappal korábbi aukción kialakult 6,88 százalékos átlaghozammal szemben. Az állampapírok másodpiacán a hároméves kötvény referenciahozama csütörtökön 6,78 százalék volt. A rövidebb lejáratokon néhány bázisponttal csökkentek, a hosszabb lejáratokon pedig kismértékben nőttek a hozamok.