Veszélyben lehet a tőzsdei kapitalizmus az USA-ban

Vágólapra másolva!
Közel 27 milliárd dollárt vontak ki a befektetők az amerikai részvényalapokból tavaly. Ez ugyan a nyílt végű részvényalapok alig egy százaléka, de 15 éve nem fordult elő, hogy a részvényalapok eszközértéke zsugorodjon az Egyesült Államokban. Egyes szakértők szerint a befektetők elfordulnak a tőzsdétől.
Vágólapra másolva!

Egyes szakértők arra következtetnek, hogy a jelek a tőzsdei kapitalizmus végére utalnak. Az amerikai befektetési alapok nyilvántartásáért 1940 óta felelős testület, az Investment Company Institute (ICI) a zsugorodás a teljes részvényalap-állomány 0,9 százalékát tette ki. Ez ugyan nem nagy arány, a hír mégis alaposan szíven ütötte a befektetési ágazat résztvevőit - írja a Magyar Hírlap. 1988-ban fordult elő ugyanis utoljára, hogy a nyílt végű részvényalapok árfolyamváltozástól megtisztított eszközértéke csökkent, tehát a befektetők több pénzt vettek ki, mint amennyit betettek.

Befektetés/uzletinegyed/befektetes/index.htmlOlvassa Ön is a legfrisebb befektetési híreket!

Egy másik befektetőket rémisztő adat a 2002-es árfolyamveszteség volt: a 724 milliárd dolláros tétel a 2001. decemberi állomány több mint 21 százalékos csökkenését jelenti. Ezek alapján az elemzők arra következtetnek, hogy a 70-es évekhez hasonlóan a befektetők ismét elfordulnak a részvényektől, és a részvényekbe invesztáló befektetési alapoktól. Ha pedig a befektetők megváltoztatják megtakarítási stratégiájukat, az meggátolhatja az amerikai gazdaság növekedését, ami a tőzsdei kapitalizmusra is erősen épít.

Mások optimistábbak a részvénypiaccal kapcsolatban: úgy látják, hogy a tőzsde mint megtakarítási forma még mindig vonzó, és a jelenlegi adatok csak a természetes folyamat részét képezik. Ugyanez történt 1988-ban, amikor a nettó állomány 8 százalékkal csökkent, illetve 1979-ben és 1978-ban, amikor 12 illetve 11,3 százalékos csökkenést regisztráltak - mondta az ICI vezető közgazdásza, Brian Reid.